Nemrég olvastam valahol, hogy önmagunkról beszélni majdnem akkora élvezet, mint a jó szex. Most gondoljatok bele, mekkora élvezet szexuális kontextusban beszélni önmagunkról...
Persze nem mindegy, hogy hogyan és kivel.
Van, aki soha nem beszél szexről önmagára vonatkoztatva (attól még általánosságokról remek vicceket gyárthat.) Van, aki csak a partnerével társalog erről, van, aki a legjobb barátjával, de leginkább a legjobb barátnőjével. A nők általában sokkal könnyebb helyzetben vannak, mert barátságaikba az intim titkok megosztása is belefér, és ilyen tekintetben sokkal kevésbé szégyenlősek, mint a férfiak. (Férfifantáziák dacára azért a legtöbb barátnő között semmiféle szexuális jellegű interakcióra nem kerül sor.)
Ami érdekes: több pasitól és nőtől hallottam már azt a véleményt, hogy a férfiak más férfiakkal nem beszélnek igazán őszintén a szexről, inkább nőkkel osztják meg a gondolataikat... Már amennyiben találnak olyan nőt, akivel lehet nyíltan kommunikálni ilyen kényes témáról, és ez egyáltalán nem könnyű.
Mert ebben az esetben vagy olyan nővel beszélget az illető, akihez nincs köze szexuálisan, de ettől esetleg mégis lesz köze (egy erotice teljesen indifferens nővel valahogy nincs akkora kedve beszélgetni erről), vagy olyannal, akihez van köze, de ebben az esetben elég kockázatos a múltbéli tapasztalatokról értekezni, vagyis nagy valószínűséggel csorbul az őszinteség. Egészen kivételes esetben tartható fenn olyan szexuális kapcsolat is, amelyben gyakorlatilag nincsenek tabuk, ami a szexet illeti, de ehhez azért nem mindennapi tűrőképesség kell. Hiszen a partner előző tapasztalatainak fejtegetése óhatatlanul összehasonlításokat eredményez, és ha erős az érzelmi motiváció, a múlt egyszerű felemlegetése is rosszul eshet. Van, akit izgat, van, akit elkeserít vagy megőrjít, de ez egy külön téma. (Persze, ha nincsenek előzetes tapasztalatok, akkor ez kiküszöbölhető.)
Egy másik fontos kérdés: mennyire vagyunk képesek, hajlandóak partnerkapcsolatunkban megbeszélni a kettőnk közötti szexet? A testbeszédre bízzuk-e az összes mondanivalónkat, vagy éppenséggel azt reméljük, hogy a másik képtelen olvasni a testbeszédünkből, mert például szeretnénk fenntartani a házasságunkat, de egyáltalán nem kívánjuk a másikat? Őszintén meg merjük mondani, ha valami nem tetszik, ha valamire vágyunk, vagy túl macerásnak gondoljuk? Fel tudjuk-e vállalni extrémebb vágyainkat is, esetleg azt, hogy valaki más nagyon megmozgatta a fantáziánkat? Vagy sejtjük, talán már megtapasztaltuk, hogy a kapcsolatunkban sok a tabu téma?
Szexről beszélni lehet szakemberrel is, szexológussal, pszichológussal, párterapeutával, nőgyógyásszal, urológussal, vagyis olyasvalakivel, akihez nem kötődünk érzelmileg, de tiszteljük a véleményét, mert úgy véljük, hogy viszonylag nagy a rálátása a témára. (Aztán biztos van, aki prostituáltnak vagy szexmasszőrnek önti ki a szívét, ha az illető színvonalasabb és lehet adni a véleményére. Na és olyan is, aki esetleg lelkésszel, katolikus pappal tárgyalja meg a dolgot -- ez utóbbira különösen kíváncsi lennék.)
Lehet ismeretlenekkel is értekezni társkeresőkön, fórumokon és blogokban, mint itt. Olykor ezeken a helyeken döbbenetes módon megnyílunk: nem kell attól félnünk, hogy megbántjuk a partnerünket, nem csak egyetlen másik nézőpontot kapunk, hanem egyszerre sokat, rácsodálkozhatunk dolgokra, amelyekről még nem hallottunk. Lehet kárhoztatni az arctalanságot, de vannak témák, amelyekben sokkal nagyobb az őszinteség, ha nem névvel-címmel nyilatkozik meg az ember. Nos, a szex biztosan ilyen.
Ti kivel beszélgettek szexről, a saját tapasztalataitokról? Senkivel? Partnerrel? Baráttal? Szakemberrel? Csak online? Egyetlen bizalmasotok van, vagy többekkel is megosztjátok élményeiteket? Ha beszélsz, miért teszed? Lelki szükséglet, ismeretszerzési vágy vagy egyszerűen csak izgató, jólesik?
Szavazni is lehet, külön nőknek és külön férfiaknak szóló szavazást állítottam be, mert itt szerintem igenis számít, ki milyen nemű.