Frissen akarja tartani hosszú távú kapcsolatát? Szeretné, ha 20 év együttélés után is úgy tudná kívánni a házastársát, mint az első napon? Mi sem egyszerűbb ennél. A XIX. század végén egy amerikai doktornő már megírta, mit kell tennünk: hagyjuk az orgazmust a fenébe! Elsősorban a pasik ne élvezzenek el soha, de szolidaritásból akkor már a nők se. (Nekik ez nem akkora kihívás.) Remek elképzelés, nem? Ki jelentkezik önként, hogy teszteli? Potom 10 évvel megelégszünk.
With Karezza, satiety is never known, and the married are never less than lovers; each day reveals new delights…
A Karezza révén ismeretlen lesz az az érzés, hogy elteltünk a másikkal, és a házasok örökké megmaradnak szeretőknek; minden nap új gyönyöröket hozhat...
(Dr. Alice Bunker Stockham, Karezza: Ethics of Marriage, 1896)
Először nekem is az volt az érzésem, hogy itt valakinek nagyon elgurult a gyógyszere. De ne vessük el azonnal az ötletet mint égbekiáltó hülyeséget, vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről.
Nem mindegy ugyebár, hogy milyen társadalmi körülmények között született ez az egyébként a keleti szexuális kultúra tapasztalatait is magában foglaló javaslat, amelyaz olasz simogatás, dédelgetés =carezza) szót tűzte ki zászlajára. Ebben az időben nem létezett hatékony fogamzásgátlás és születésszabályozásról még csak beszélni se volt ildomos. Márpedig Alice Bunker Stockham, az első amerikai doktornők egyike úgy gondolta, hogy az bizony jó lenne. Számos nagyon haladó, ma is modernnek számító elképzelése volt a nők és kisgyerekek egészségét illetően, de most nem fogunk belemenni ennek részletezésébe, ha valakinek kedve van, olvasson itt utána.
Hogyan is képzeljük az orgazmus nélküli házaséletet? Ideológiai szinten a doktornő azzal támasztotta alá az elképzelését, hogy sokkal magasabb szintű lelki egyesülés lehetséges olyan szeretkezésben, amely nem a kielégülést hajszolja, arról teljesen lemond, mert a férfi megtanulja a véglegekig visszatartani, kontrollálni magát. (A férfiak szexuális nevelése, ennek kapcsán a nő előtérbe helyezése is fontos volt számára.) A nem kívánt terhességek is elkerülhetők így, ezt egy követője például elsődleges előnyként emeli ki: ha nem a Karezza szerint élne, meg se nősülhetett volna, mert nem volt elég pénze egy egész család fenntartásához.
Felvetődik persze a nagyon is kézenfekvő kérdés: de hát miért ne lehetne máshová ejakulálni? Hiszen ez mindig is bevett gyakorlat volt. De ne feledjük, hogy bűnnek számított, mert Isten terveibe való beavatkozásként értelmezték. Ráadásul ez Stockham perspektívájából semmit nem javított volna az együttlétek minőségén: az interruptus esetében is a férfi gyors kielégülése a cél, és elmarad az a plusz minőség, ami a spirituális szeretkezéshez szükséges lenne. A doktornő a szakrális szexet preferálta, és ehhez a szakralitáshoz kellett a gyengédség, átszellemültség előtérbe-helyezése. (A nem vaginális szex mint alternatíva meg egy házasságban általában fel se merülhetett.) Úgy vélte továbbá, hogy az ondó távozása legyengíti a szervezetet, és annak 2-3 hétre van szüksége ahhoz, hogy újratöltekezzen. (Hát, erről inkább nem nyilatkozom, de nekem úgy tűnt, elég ahhoz néhány perc is.)
Az biztos, hogy tényleg ráfért és ma is ráfér a férfiakra, hogy megtanulják a szeretkezés, a késleltetés, az önuralom művészetét. Közhely, de attól még igaz: egy pár perces, olykor mindössze pár másodperces dugás ritkán esik jól, és főleg ritkán kielégítő a nő számára. De az orgazmus teljes letiltása érzésem szerint erős túlzás: nekem úgy tűnik, a fürdővízzel együtt a gyereket is sikerült kiönteni.
Ahogy említettem, az ejakuláció nélküli orgazmus számos keleti hagyományban jelen van, és különböző technikák kapcsolódnak hozzá, de egyéni beszámolók alapján úgy tudom, hogy még annak is összejön néha ilyen magömlés nélküli elélvezés, aki soha életében nem edzett rá külön. Tehát az ejakulációról való lemondás nem jelenti az orgazmusról való lemondást egy az egyben.
A Karezza-technika (magyarul völgyorgazmus) egyébként nem azonos a latin szakkifejezéssel coitus reservatus-nak nevezett módszerrel, bár nyilván abból indul ki. De Stockham a nők számára sem javasolja az orgazmust, noha a keleti technikák éppen azt teszik lehetővé, hogy a nő sorozatosan elélvezzen, hiszen a férfi kontrollálni tudja magát. (Csak egy közbevetés: attól, hogy egy pasi akármeddig is bírja szusszal, a nő orgazmusa még egyáltalán nem garantált, főleg, ha a csikló izgatása kimarad a játékból.) A Karezza a visszafojtásban, vagy az energiák átcsoportosításában látja a gyönyör lehetőségét, és ez a gyönyör ezek szerint magasabb rendű, mint amit az egyszerű, semmilyen technikát nem tanult pórnép valaha is megtapasztalhatott a világtörténelem során.
Az még valahogy érthető, hogy a férfiak ne ejakuláljanak, de a nőknek általában nem azért kell edzeniük és tanulniuk, hogy NE elégüljenek ki, hanem épp fordítva.
Nem tudom, ki hogy van vele, de a felgyülemlő szexuális energia levezetési lehetőség nélkül szerintem roppant frusztráló. Lehet, csak én nem értem el a megfelelő spirituális szintet, és minden igyekezetem ellenére mégse voltam képes az összes libidómat szublimálni, ahogy Stockham helyesnek tartaná, de határozottan jobb szokott lenni szellemi és fizikai állapotom pár orgazmus után, mint előtte. És őszintén szólva hiányérzetem lenne, ha a partnerem nem élvezne el. Tudom, ez borzasztó önző dolog, lehet, neki sokkal jobb volna örökké visszatartani.
Tévedés ne essék: olykor teljesen rendben lévőnek tartom az önmegtartóztatást, és megvan a varázsa annak a szeretkezésnek is, amelyben akár órákig húzza a férfi a saját kielégülését. De azért elégüljön ki valamikor. (Ha nem minden együttlét esetén, azzal persze ugyancsak nincs semmi baj.) Most abba nem is mennék bele, hogy az ondó látványa milyen pluszokat ad, erről talán egy másik alkalommal beszélgessünk. De maga a tudat, hogy a partneremnek nagyon jó volt, már bizsergetően kielégítő érzés - lelkileg.
Most pedig térjünk vissza a kezdeti állításhoz: hogy az orgazmus hiánya és a havi egy spirituális szeretkezés valóban olyan frissen tudna-e tartani egy párkapcsolatot, mint amilyen az esetleg a mézeshetekben volt? Lehet, földhözragadtnak fogok tűnni, de szerintem nem. Az állandóan csak gyülemlő szexuális feszültség inkább erodálja a kapcsolatot, ráadásul elég valószínűnek tartom, hogy a pár valamelyik tagja úgyis megszegné az egyezséget. Persze az egésznek csak akkor van értelme, ha mindketten teljes meggyőződéssel akarják, itt pedig már megint az a gondolat telepszik meg bennem, hogy nagyon ritkán fordul elő, hogy ilyesmit két ember egyformán akarjon, és ebből számos bonyodalom származhat. Nem tartanám azt se nagyon elképzelhetetlennek, hogy előbb-utóbb mindketten olyan külsőst keresnének, akinek esze ágában sincs szakrális szexet gyakorolni. (Amivel nekem megint semmi bajom, mint tudjuk, csak az egész felépítmény dőlne így meg.)
Ha már mindenképp el akarjuk kerülni a monotóniát, akkor a legjobb megoldás, ha nem élünk együtt, vagy gyakran elszakadunk egymástól. Az orgazmus hiánya azonban - szerintem - nem biztosítja a kívánás örök fennmaradását... Sőt, azt az égadta világon semmi nem képes biztosítani, mert nem egy megszelídíthető állat. De lehet, hogy nektek más a véleményetek.
Már a Twitteren is jelen vagyok Skarlát Betűként, akit érdekel, kövessen!
