Ha múltkor megtárgyaltuk a házasságok és a szerelem kapcsolatát, még szavaztunk is arról, hogy ki ment férjhez/nősült szerelmesen, és ki nem, épp ideje, hogy a házasságon kívüli szerelem megélésére is sort kerítsünk.
Mert olykor beüt, mint a ménkű. Vagy nem is annyira ménkűszerű? Miért rettegnek tőle annyian, és miért vágynak rá ugyanakkor? Ki mit lép, mikor érzi, hogy elkapta a gépszíj? És lehetséges-e megélni egy nagy szerelmet úgy, hogy ne legyen belőle dráma, se az eredeti kapcsolatban, se az újban? A lehető legkülönbözőbb véleményekkel találkoztam már:
1) A szerelmet csírájában el lehet és el is kell fojtani, ha bizseregni kezd valami, azt tudatosan hárítani kell...
2) Mindent szabad (vagyis a hűtlenség rendben van), de csak érzelmek nélkül, biztonsági intézkedésként egy partnerrel csak x alkalommal lehet találkozni, utána kuka / több szeretőt kell tartani, hogy egyikbe se essünk bele.
3) A valódi hűtlenség ott kezdődik, ha beleszeretünk valakibe, a szimpla testi hűtlenség nem számít.
Szavazás pedig itt: