Sokan szapulják a titkolózós, hazudozós, sunnyogó hűtleneket, akik állítólag gyávák vállalni tetteik következményeit. Vagy csak nem akarják felrúgni a status quo-t és döntésre kényszeríteni a partnerüket, konfliktust generálni és bevonni a gyerekeiket egy olyan történetbe, amely igazán nem is rájuk tartozik. Nézőpont kérdése, ki hogyan intézi az ügyeit: persze nem csak saját vérmérsékletünk és neveltetésünk befolyásol a döntésben, hanem az is, amit a partnerünkről gondolunk: ő vajon hogyan viselné a dolgot, mennyit bír ki az igazságból, és nem lesz-e állóháború vagy tragédia abból, amit lehetett volna diszkrét módon is intézni?
Léteznek őszinte, érzéseiket sosem rejtegető hűtlenek is, akik együtt élnek valakivel, majd egy ponton bejelentik, hogy most beleszerettek valaki másba, és egy időre el is költöznének. Vagy egy időre, vagy ki tudja, meddig… Elsősorban férfiakról hallottam ilyet, de nem állítom, hogy nők sose teszik meg… Bár sejtésem szerint egy férfi könnyebben mozog: szingli szeretője szívesebben fogadja be, mint egy nőt a maga szingli szeretője, illetve, ha a szeretőnek is ő biztosít lakást, anyagilag is valószínűbb, hogy ő engedheti meg magának kettejük új életének finanszírozását. A nőt sokszor a gyerekek fogják vissza, mert még mindig jóval kevésbé tolerálja a társadalom, ha egy anya hagyja el a gyerekeit, mint ha ezt az apa teszi. Azért ez sem példátlan, de… A megítélés teljesen más, a visszatérésről már nem is beszélve: olyanról őszintén szólva még nem hallottam, hogy egy anya lelépett, gyerekeit a férjére hagyta, majd x hónap, év múlva visszatért. (Ha nincs gyerek, a helyzet egyszerűbb.)