A múltkor a szex minőségére fektettük a hangsúlyt, de az sem mindegy, hogy a kérdésben említett 10 alkalom hány nap, hét, hónap, vagy urambocsá év alatt jön össze. Nem viccelek, ismerek olyan esetet, amelyben több év házasság alatt tartottak 10-nél, és csodálkoztak, hogy a gyerek nem akar megfoganni. Meg olyan is ismerek, ahol a napi 2-3 dugás volt a bevett gyakorlat, de a nő sose élvezte.
Ha többé-kevésbé szinkronban vannak a vágyaink a valósággal, ha van partnerünk, és a vágyai hasonlítanak a miénkre, nem csak jellegükben, hanem a mennyiséget és az időzítést illetően is, akkor elképesztő szerencsénk van. Mert nem ritka, hogy egy párkapcsolaton vagy akár külső kapcsolaton belül is eléggé eltérőek ezek a vágyak. Lehet ez az eltérés a szex jellegére vonatkozó: van, akinek a szex egyenlő a pár perces reszeléssel, mindenféle bemelegítés és gyengédség nélkül, és csodálkozik, hogy a partnere nem élvezi. Van, ahol az egyik fél szinte csak az orális szexért bolondul, a másiknak meg pont ez nincs ínyére, pedig nagyon szívesen szeretkezne hagyományos módon. Vagy lehet probléma a mennyiségekkel: az egyik naponta többször szeretné, a másik meg kéthavonta egyszer érzi magát igazán beindulva. Sok esetben persze a két probléma egyszerre van jelen: se a minőség, se a mennyiség nem passzol.
De cifrázhatjuk még: mit lehet kezdeni egy olyan kapcsolattal, amelyben az egyik csak összebújni akar, a másikat meg a bdsm izgatja? Vagy azzal a házassággal, amelyben már évek óta nincs szex, és mindketten el is hitték, hogy a másiknak ez már nem fontos, majd egy csapásra kiderül, hogy mégiscsak fontos lenne, mert egy kívülálló felébresztette a szunnyadó libidót?
A sztereotípiák elhitetik velünk, hogy mindig a pasik akarják jobban, és a nők panaszkodnak fejfájásra, de a valóság lehet a fordítottja: a nő vágyna rá, a férfi meg hárít. Például már rég impotens, és nem is akar ellene tenni, vagy nem impotens, de nincs hozzá kedve, hagyják őt békén. Máskor a nő ugyan tele van libidóval, de a férjétől kirázza a hideg. Ezt persze nem akarja neki megmondani, és inkább állandóan kifogásokat keres, szeretőt tart, vagy éppen a házimunkába csatornázza szexuális energiáit, mert a hűtlenség csúnya dolog, meg egyébként is macerás.
Na, és azt ismeritek, hogy a férjes asszony alig várja, hogy mindenki elmenjen otthonról, és végre elővehesse a vibrátorát, vagy a porszívó csövét? Vajon hány nő éli valódi, gátlástalan szexuális életét partner és tanúk nélkül, miközben a férje azt gondolja róla, hogy egy fapina?
Ha ilyen jellegű probléma előkerül, én valahogy mindig ugyanazzal a szerintem álnaiv tanáccsal találkozom: őszintén meg kell beszélni, mert attól majd megoldódik. Mégis, mi oldódik meg? Kinek lett attól nagyobb libidója, hogy beszélt róla? Ki lett attól boldogabb, hogy az arcába vágták, fiacskám, évek óta a hányinger kerülget, ha rám mászol? Őszinteség kell? Hát, tessék, itt az őszinteség.
Az egyik aszexuális, bár ezt a világ minden kincséért nem ismerné be, a másikat a kukkolás izgatja igazán, de hogy vallja ezt be a szigorúan vallásos feleségének? A harmadiknak saját maga kínzása és maszturbálás közbeni filmezése szerzi a legnagyobb gyönyört, de erről nem tudhat senki. A negyedik többes szexre vágyik, úgy kipróbálná a szvingert, de hát nem lehet, a monogámia, meg a hűség, meg a család.
Inkább kínozzák egymást visszautasítással, undort tükröző mikrogesztusokkal, magukat meg kisebbségi komplexussal, önváddal, önutálattal. Maszturbálnak a zuhany alatt, és nagyokat röhögnek a disznó vicceken, nehogy valaki észrevegye, hogy a cinkos összekacsintás mögött ott a nagy üresség.
Aki nem akar begolyózni, az elválik (ezek után vagy sikerült egy működőképesebb párkapcsolatot kialakítania, vagy megint belecsúszik ugyanabba a problémába), vagy külső kapcsolatot keres, olykor, az otthoni megaláztatást kompenzálandó, sportból hódít és dug össze-vissza. Van olyan is, aki elhiteti magával, hogy neki így is jó, nem kell a szex (az eredmény sokszor valamilyen betegség), vagy tovább szexel azzal, akit nem kíván, csak, hogy túlessen rajta. Van, akit valósággal zaklatnak a kapcsolatán belül, és van, akit éheztetnek.
Pedig a megoldás annyira egyszerű lenne, ha nem hinnénk azt, hogy mindent egy embertől kell megkapnunk, és képesek lennénk szabadságot adni egymásnak. Szabadságot arra, hogy kevesebbet vagy hogy többet szexeljünk, és, hogy másképp, másokkal is művelhessük, ha szeretnénk. Mindezt tehessük megalázás, bántás, tragédiák nélkül. Ne kelljen azért kidobni kapcsolatokat, mert a szex nem működik, és ne kelljen azért lemondani a libidónk kiéléséről, mert a kapcsolaton belül ez nem lehetséges.
A szex nem elég fontos ahhoz, hogy az egész életünket felborítsuk miatta, de fontosabb annál, mint hogy lemondjunk róla. Szerintem.
