Ha nem tévedek nagyot, ma általában sokkal kevesebb idő telik el az első kapcsolatfelvétel és az első szex között, mint amikor még csak hagyományos módon ismerkedtünk. Egyre többen használják az online társkeresőket, így nem csak a fiatalabb generációk esetében jellemző a könnyebb hozzáférés a szexhez, hanem azok körében is, akik akár egyedülállóként, akár párkapcsolatban élve keresnek partnert egy alkalomra, vagy többre.
Ugyancsak az online társkeresési lehetőségek eredménye, hogy olyanok kerülnek egymással összeköttetésbe, akik más módon nem találkoztak volna, akiknek az élete semmilyen téren nem metszi a másikét. Így még az is kevésbé valószínű, hogy két ember véletlenül újra összefut egymással, vagyis a sorsszerűség döntene a csak éppen elkezdődött kapcsolat alakulásáról. Nem csak a szexhez jutás könnyebb, de az ezt követő lelépés is. Illetve nagyon gyakori, hogy a női és férfi kommunikációs ritmus eltérései félreértésekhez, sértődésekhez, szenvedéshez vezethetnek.
Vannak egyértelmű esetek. Vannak egyértelmű esetek? Létezik olyan, hogy biztos és 100%, hogy csak egy alkalomra és soha többé? És ezzel mindketten teljesen tisztában is vannak, már eleve így mennek bele és semmiféle rossz érzés nem keletkezik egyikben sem, ha búcsúzás után egyik sem veszi fel a kapcsolatot többé a másikkal? Akár csak azért, hogy megköszönje a szép éjszakát, délutánt, vagy akármilyen napszakot? Persze, ha szép volt, és nem egy katasztrófa... Utóbbi esetben megengedem, hogy talán mindenkinek jobb a csend.
De tegyük fel, a legtöbb eset nem ilyen. A nők sejtésem szerint nem Lars von Trier nimfomániásához hasonlítanak, vagyis nem űznek sportot a teljesen egyértelműen egy alkalmasra tervezett szexelésekből. És, még ha csak ún. casual sex-ről, alkalmi dugásról van is szó, azért ahhoz is tartozik valamiféle emberi viszonyulás, ha elkötelezettségről vagy kizárólagosságról nem is beszélhetünk. De ha nem is azzal a felkiáltással mentünk bele egy rövid ismeretséget követően a szeánszba, hogy csak itt, csak most, és soha többé (ha jó volt, miért is ne lehetne megismételni), akkor szerintem elvárható lenne, hogy utólag legyen némi udvarias visszajelzés. És ezt a hagyomány szerint mégiscsak a férfinak kellene kezdeményeznie. Persze, mondhatnánk, kit érdekel, mi volt a szokás eddig? Hát nincs egyenjogúság? Szerintetek van? Egyenjogúság lehet, de a nő-férfi kapcsolatok dinamizmusa nem a szimmetrián alapszik. Tény, hogy a nők nagy része azt várja, hogy az őt addig napi több levéllel ostromló férfi az első szex után is szóljon hozzá pár kedves szót. Sokszor azonban hiába várja, vagy csak nagyon késve kapja meg, vagy egyáltalán nem. Illetve nagy nehezen, csak azt követően, hogy rákérdez - ami már nem ugyanolyan.
Nem arra gondolok, hogy áradozni kéne akkor is, ha nincs miről, hanem arra, hogy megszakítani a kommunikációt vagy durva módon redukálni nem fair és nem is logikus. Ugyanis ez nem csak akkor következik be, mikor a férfi egyértelműen nem akar folytatást, hanem akkor is, ha egyébként akar.
Miért hallgat a férfi és miért bosszantja ez a nőt?
A férfi hallgat, mert nem szerelmes, és aki nem szerelmes, az nem igyekszik bebiztosítani magát a nőnél. A szerelmes vagy legalábbis nagyon lelkes férfi nem fog hallgatni. (Ilyenkor már a szeánsz után kis idővel jön az sms vagy az e-mail vagy a telefon, vagy a csevegés.) De a férfi azért is hallgat, mert nem úriember. Lehet, ez ebben a blogban kissé anakronisztikusan hangzik, de mégis így gondolom: egy úriember visszajelzést ad, mégpedig 24 órán belül. Ezt akkor is megteszi, ha nem akar folytatást, mert ez elemi udvariasság kérdése. Lehet velem vitatkozni, persze. Meg is fogjátok tenni. (Bár remélem, nem az jön, hogy úriemberként csak úrinőkkel kell viselkedni, akik esküvő előtt természetesen nem kaphatóak semmire.)
Miért hallgat a "nemszerelmes nemúriember"? Itt kezdődik a női agyalgások terepe. Mert lehet, hogy egyáltalán semmi baja nincs a nővel, szívesen folytatná "majd valamikor" a kapcsolatot, de szex után az agya annyira átkattan, hogy eszébe sem jut ezzel - és az adott nővel - foglalkozni. Hogy mennyi ideig, azt nem tudja ő sem, mert észre sem veszi, hogy a szexet megelőző időszak intenzitásához képest hogy elnémult. Ugyanis ilyenkor roppant sok munka szokott előkerülni a semmiből, és az 100%-ig igénybe veszi az idejét. (Aki képes erre hivatkozni anélkül, hogy ne lenne tisztában azzal, mekkora baromság ez, és milyen szánalmasan hangzik, az dolgozzon egy kicsit a kifogásain.)
Hallgathat azért is, mert nem akarja folytatni, de ezt megírni, megmondani macerás, és egyébként is lusta hozzá, majd rájön az illető magától is. Az, hogy közben milyen lelkiállapotok váltakoznak a nőnél, persze nem érdekli, mert eszébe sem jut (nulla empátia, és nulla emberismeret? vagy csak leszarom-tabletta). Hallgathat, mert nem tudja, hogy akarja-e folytatni, majd jelentkezik, ha újra kedve lesz. Őt ne siettesse senki.
Mindeközben a nő ilyeneken agyal: túl hamar lefeküdtem vele, ezért ribancnak néz. (Visszaidézi a pasi kijelentéseit, miszerint ő nem szereti húzni az ismerkedést, úgyis a személyes találkozón derül ki minden, ha jó a szex, akkor miért is ne lenne folytatás...) Nem voltam elég felszabadult az ágyban, nem kezdeményeztem eleget, lehet, azt gondolja, frigid vagyok. Túl felszabadult voltam, leszopni mégse kellett volna mindjárt elsőre. Nem tetszett neki a testem, de ha már ott voltam, persze megdugott. Mást kellett volna felvennem. Túl öregnek talált. Túl fiatal vagyok hozzá, nem vesz komolyan. Egyáltalán nem az, akinek mondta magát. Meddig várjak, mikor tekintsem az ügyet lezártnak? Mit írjak, hogy ne tűnjön számonkérésnek, viszont azért kifejezze, hogy bánt ez a csönd? Rúgjam ki én, nehogy ő tegye meg? Zárjam le méltósággal az egészet? Fogadkozás: legközelebb az ikszedik randi előtt nem fekszem le senkivel.
Milyen egyszerű lenne pedig megtenni egy kis gesztust férfiként: az első (és persze második, harmadik) szex után mihamarabb (de mindenképp 24 órán belül) visszajelzést adni. Mit szóltok ehhez, menne? És még egy nagyon fontos kérdés: szerintetek a befektetett udvarlási energia és idő mennyisége befolyásolja, hogy az első szex után mennyire csökken egy férfi érdeklődése az adott nő iránt? Vagyis a puszta tény, hogy valakiért úgymond "meg kell küzdeni", felértékeli a nőt? Ha pedig már úgymond "megvolt", akkor nem kell foglalkozni vele, majd hozzászóltok, ha olyan kedvetek van éppen, de izgatni már csak mérsékelten tud? (Kivéve persze az erős érzelmi ráhangolódás esetét? Amitől persze a nőnek kéne annyira odalennie, hogy ne keménykedjen veletek...)
Mi lenne, ha ezt az egész megküzdést hagynánk a fenébe, és egyszerűen, normálisan, játszmák és taktikák nélkül egy folyamatnak tekintenénk az ismerkedést, a kapcsolatot és simán odafigyelnénk benne egymás igényeire? Kizárt, hogy ez így működhessen? (Elvétve van ilyen, persze, de most a tendenciákra kérdezek rá.)