A blog.viszony.hu-n megjelent posztot a külföldi olvasók kedvéért ismét közzéteszem itt is:
Nemrégiben Kőszeg Ferenc CINK-béli vendégposztját volt szerencsém olvasni, amelyben a melegházasság USA-beli legalizálása kapcsán azt fejtegeti, hogy ha már eddig eljutottunk (vagyis ők eljutottak eddig), ideje lenne nyugaton lehetővé tenni a többes házasságot is: a résztvevők számát szerinte négy főben kéne maximalizálni, de igazából a hármas számot tartja ideálisnak, mivel 4 résztvevő esetén szerinte megvan annak a veszélye, hogy két párra bomlik az egység.
Többek között azzal is érvel, hogy a történelem, sőt, a jelenlegi gyakorlat szerint is számos civilizációban létezik poligámia, igaz, a legtöbb ilyen civilizációban a többnejűség dívik, és csak elenyésző számúakban van jelen a többférjűség. Még a Bibliára is hivatkozik (hiszen a nyugati, zsidó-keresztény kultúra alapkönyve, és annyian szoktak mindenféle erkölcsi szabályt levezetni belőle: mint köztudott (vagy nem, ezt már nem tisztem megítélni), az Ószövetség több példát is szolgáltat többnejűségre.
De ami meglepett, hogy Kőszeg szerint Jákob és négy asszonya kifejezetten pozitív példa lenne. Szerinte a két főfeleség és a két szolgáló között nem volt rangbéli különbség, rivalizálás, és a gyerekeik is egyforma jogokkal rendelkeztek… Hát, nem igazán maradhatott meg benne József kútba dobatása és az, hogy testvérei rabszolgának adták el…
Nem volt ott semmiféle egyenjogúság se a nők, se az utódok között. Volt egy szerelmetes főfeleség, aki sokáig nem tudott gyerekeket szülni, és annak nővére, akit a közös férj sose szeretett, de kötelességtudatból egymás után gyártotta neki a porontyokat. Ráadásul mindkét nő befektette még a saját szolgáját is a férj ágyába, hogy a gyerekszülési versenyben előnyökre tegyen szert.
Mindegy, nem ez a poszt témája, csak fontosnak tartottam, hogy tisztázzam a félreértést. A klasszikus, történelmi gyökerű poligámia maximum érdekességként hozható fel egy modern poliamória vonatkozásában, mert a történelmi poligámia nem az egyenrangúságra épít. Sőt, a legtöbb esetben a férfinak minden joga megvan, a nőnek meg semmi… Vagy éppen a nők vannak előnyösebb pozícióban. A modern, demokratikus felfogás szerint viszont a többes házasság is csak egyenjogúságra építhetne.
Nos, alapvetően semmi bajom azzal az ötlettel, hogy több ember éljen együtt, márpedig érzelmi és szexuális közösségben, ahogy nekik tetszik. Az azonban már más kérdés, hogy ezt az együttélést van-e értelme házasságként „szentesíteni”. Értem ugyan a törvény által biztosított előnyöket, értem, hogy miért volt fontos a melegeknek a házasság fogalma, de nem hiszem, hogy a kapcsolatok intézményesítésén múlik bárki boldogsága.
Már két ember összecsiszolódása és hosszú távú együtt maradása is épp elég bonyolult, a hagyományos házasságok kb. 50%-a ér véget válással, a másik 50%-nak meg szerintem legalább a fele megérett rá, csak valami miatt (anyagiak, gyerekek, lustaság, stb.) mégsem bomlik fel, a válás, főleg ha kiskorú gyerekek is vannak, borzalmasan bonyolult… Akkor most gondoljunk bele abba, hogy mit kezdene a jog a többes házasság intézményével. Mondom: demokratikus, egyenjogúságra alapozó keretek között. Mert, ha házasságot intézményesítünk, akkor a válás szabályait is rögzíteni kell.
Sokkal több értelmét látnám, ha a házastársakat megillető jogokat többes háztartások is megkaphatnák, anélkül, hogy ehhez a jelenleg teljesen elavultnak tűnő házasság intézményét próbálnánk ráhúzni mindenféle alternatív formációra. De térjünk rá arra a gondolatra, amelyet a címben fogalmaztam meg: vajon akkor, ha lehetségessé válna a hivatalos poliamória, leszabályzott, teljesen áttekinthető módon, vajon megszűnne-e a hűtlenség? Jó, lehet, hogy az én hibám, ha ilyen naiv kérdést teszek fel. Merthogy a válasz egyértelmű: egy frászt.
A poliamória ugyanannyira korlátozó, mint a monogámia, csak több szereplője van. Ráadásul, mivel nem mainstream, vagyis nem megszokásból, különösebb meggyőződés nélkül gyakorolt hagyomány (mint a monogámia), hanem mozgalom, sokszor még korlátozóbb is. (Ahogy egy fiatal szekta is sokkal fojtogatóbb bír lenni, mint egy kétezer éve intézményesült egyház.)
A poliamóriát gyakorlók állandó késztetést éreznek arra, hogy elhatárolódjanak a hazudozó, simlis hűtlenektől, tán még dühösebbek rájuk, mint az egyszeri monogámok… (Vagy csak én érzem így? Lehet, tévedek...) Kissé túlkompenzálnak, és meglehetősen életidegen átláthatósági szabályokkal kerítik körül magukat. Nem akarom bántani őket, virágozzék minden virág, csak az emberi természet ismeretében azt kell mondanom, a poliamória jelenlegi szabályai keveseknek valók.
A felismerés, hogy az emberek egy (nagy?) része nem monogám beállítottságú, helyes, de attól nem lesz hirtelen mindenki igazmondó juhász, hogy nem egy, hanem két hivatalos partnere van. És ezek a hivatalos partnerek esetleg ugyanannyira egymás idegeire mennek egy idő után, mint az együtt felnövő testvérek… Kőszeg szerint a három ideális szám, de miért lenne az?
Ahol hárman vannak testvérek, ketten általában összefognak a harmadik ellen, noha ezek az összeesküvések persze csak átmenetiek és nem állandósulnak. Tehát három ember között is ugyanúgy lehetnek feszültségek, ráadásul bármit csinál a háromból kettő közösen, ha arról mindig be kell számolni a harmadiknak, meg egyensúlyozni kell, hogy senki se érezze magát megbántva, és ez sokszor a spontaneitás rovására megy. Persze, a poliamória hívei biztosan tudnak olyan példákat, amelyekben a hármas vagy négyes felállás tökéletesen működik… Biztos vannak ilyenek, kb olyan ritkák, mint a 60 évig boldog monogám kapcsolatok.
Vagyis elég valószínű, hogy a többes házasságba is beférkőzne a hűtlenség, még akkor is, ha a megegyezés szerint lehetne külsős partnerrel kavarni, csak arról be kéne számolni, illetve a hivatalos partnereknek vétójoga lenne. Hiszen a hűtlenség motivációja sokszor egyszerűen csak a kalandvágy, a szexuális változatosság iránti vágy, de ha még ennél mélyebb kapcsolatot is szeretnénk, akkor se feltétlen kívánjuk összekötni az életünket. Meg lehet két olyan partnerünk, akiket imádunk, de együtt képtelenek vagyunk elképzelni őket.
Ti mit gondoltok erről? Kell-e poliamór házasság? Illetve jelentős mértékben csökkentené-e a hűtlenséget ez a lehetőség? (Még egy megjegyzés: a CINK által választott kép igencsak elveszi az ember kedvét attól, hogy négyen legyen egy ágyban: érdemes megnézni a testbeszédet az akcióban épp részt nem vevő szereplők esetében... Pont úgy néznek ki, mint akik nagyon élvezik az együttlétet, ugye?)
