Szexről szabadon

A szeretői viszony fenntarthatóságának titka, hogy a két ember körülbelül ugyanazt akarja egymástól. És hasonló helyzetben legyen, vagy teljes mértékben el tudja fogadni a másik helyzetét, annak korlátaival együtt. Nem állítom, hogy ez könnyű, de lehetséges. Olykor azonban az egyik félnek egész más elképzelései lesznek, mint a másiknak. Vagy már kezdettől más elképzelései voltak, csak eleinte nem hangoztatta. Mi történik, ha az egyik szerető már nem akarja szeretőként folytatni, mert ennél többre vágyik?

Megesik, hogy ez a többre vágyás azért tör ki az emberből, mert olyan pocsék kapcsolatban él, vagy olyan magányos, hogy a szeretőzés már nem pótolja az eredeti kapcsolatában keletkezett hiányokat, vagy, ha nincs is más kapcsolata, úgy érzi, hogy a szeretői lét egyfajta vakvágány: vagy ebből kéne kihozni egy vállalható verziót, vagy ki kellene lépni belőle, mert nem visz sehová.

Életemben egyszer nyitottam rá egy párra, amikor nem kellett volna. Igazából már túl voltak az akción, és meztelenül heverésztek, de még ezt is olyan kínosnak éreztem, hogy nem magyarul kezdtem el mentegetőzni, hanem a második anyanyelvemen - amiből ők semmit se értettek. Sőt, mint később kiderült, észre se vették, hogy benyitottam.

Akkoriban igazából még el se tudtam képzelni, hogy izgalmas fantázia lehet ez a rajtakapósdi. Pedig az... Tudom, alig valaki képzel el ilyesmit izgalmasnak a valóságban. Az, hogy pornóban előfordul mint többé-kevésbé szokványos fordulat, persze igaz, de a valódi életben inkább maximálisan elkerüljük, hogy bárki olyan meglásson szex vagy saját magunkra irányuló gyönyörszerzés közben, aki nincs benne az aktuális helyzetben, nem szerepel a tervben. Szóval, hogy akár még a saját partnerünk is meglásson, ha mondjuk olyan egyszerű és mindennapos dologról is van szó, mint az önkielégítés.

Ismét elérkezett a kulturális ajánlatok ideje. Ahogy megszokhattátok, előbb-utóbb írok valamilyen filmről vagy sorozatról, amely hűtlenség/poligámia témakörében képes valami újat vagy csupán érdekeset nyújtani.

Ezúttal egy spanyol (de magyar felirattal itthon is elérhető) tévésorozat tudott olyat dobni, hogy nem lehetett elmenni mellette. A Ministerio del Tiempo (Időminisztérium) nem csak jópofa és vicces történelem- és irodalomlecke az ibériai ország és kultúra kedvelőinek, de képes megpendíteni néhány olyan kérdést is, amely komolyan elgondolkoztat.

Sokat nem akarok spoilerezni, de a három jellegzetes szituáció leírásához azért szükség lesz kicsit belemászni a történetbe. Az Időminisztérium lényege, hogy a spanyol állam rendelkezik egy sor időkapu feletti ellenőrzéssel: ezek a kapuk bizonyos korokban csak az Ibériai-félszigeten (és csatolt szigetcsoportokon) működnek, vagyis egy-egy ezen belüli pontra nyílnak, de ezekből kiindulva persze bárhová tovább lehet utazni az aktuális korban, más időszakokban pedig  (V. Károly birodalma, amelyben sosem ment le a nap) átnyúlnak Dél-Amerikába is.

A minisztérium alkalmazottait a legkülönbözőbb történelmi korokból toborozzák, és gyakorlatilag korlátlanul járhatnak ki-be egyik korból a másikba... Amit persze szinte mindenki szemérmetlenül kihasznál saját magánéleti céljaira is, azon túl, hogy hivatalos küldetését úgy-ahogy teljesíti.

Egyik fontos szereplőnk Julián, aki mentős (korunk gyermeke, 2015-ben érett férfi), és pár éve balesetben veszíttette el imádott feleségét: azóta képtelen túllépni a veszteségen. Ő aztán annyira monogám, hogy még az özvegység sem változtat rajta, így aztán az időminisztérium adta lehetőségeket mi másra használná, minthogy újra és újra visszamenjen a felesége életébe... Először csak félénken meglesi, beül a törzskávézójába, hogy tanúja legyen az első randijuknak, aztán telefonálgatni kezd, míg végül, kihasználva, hogy tudja, mikor volt ügyeletben ő maga abban az adott évben, gyakorlatilag szeretőként oson be a feleségéhez...

Tovább

Mindegy, milyen jellegű munkát végzünk, munkahelyre járunk-e be, vagy egész nap mozgunk, folyamatosan újabb és újabb emberekkel találkozunk, vagy egy összeszokott csapatban dolgozunk, szabadúszók vagyunk, vagy röghöz kötöttek, szinte biztos, hogy összefutunk olyan emberekkel, akik erotikus értelemben hatást gyakorolnak ránk.

A vonzalom pedig nincs tekintettel egyikünk családi állapotára sem, legfeljebb másképp fogjuk megélni, ha nem fejezhetjük ki szabadon. A legtöbb esetben persze nem  történik konkrétan semmi, nyilván sokkal több a flört, a titkos epekedés, mint a megvalósult szexuális/érzelmi kapcsolat. De a munkahelyi (vagy munkából kialakuló) flört még akkor is kellemessé teheti a napot, motiválhat arra, hogy bemenjünk a munkahelyünkre, vagy elmenjünk a következő ügyfélhez, ha egyébként semmi konkrétum nem történik köztünk: lehet, hogy egy ilyen titkos doppingszer hatására sokkal jobban teljesítünk, mint máskor.

Egy bizonyos szinten nincs az egészben semmi problematikus. De már abban az esetben is ellenjavaltnak mondják a munkahelyi szerelmi kapcsolat kialakítását, ha két független ember között bontakozik ki, bármennyire is természetes és elkerülhetetlen, hogy kibontakozzék. (Vannak ugyebár testületek, amelyekben egyenesen szabályzatba ütközik az ilyen kapcsolat.)

Ahogy doppingszer lehet a vonzalom, úgy hátráltathat is: ha az ember a kedvesével dolgozik, lehet, hogy nehezebben fog koncentrálni, főleg a kezdeti, bolondabb szakaszban, nem fogja tárgyilagosan megítélni a másik munkáját (vagy engedélyekebb vagy szigorúbb lesz, attól függően, hogy milyen a lelki alkata), lehet, hogy döntéseit hangsúlyosabban befolyásolják az érzelmei, és ha féltékeny típus, állandóan azt fogja figyelni, hogy kivel flörtöl még a barátja, barátnője... Az állandó jelenlét miatt nagyobb az ellenőrzés lehetősége, és van, akit ez az őrületbe kerget.

Tovább

A minap hallgattam meg a Vaginamonológok című darabot hangoskönyvben, és ennek kapcsán jutott eszembe, hogy a női mellet is érdemes lenne megszólaltatni... Írtam már a nyilvános szoptatás kapcsán erről a témáról egy kicsit, de ennél sokkal többet érdemel a mell / érdemelnek a melleink... 

Ti minek nevezitek, hogyan gondoltok rá? Milyen elnevezést éreztek izgatónak, semlegesnek, zavarónak, megalázónak? Ha valakinek tetszik a melletek, az hogyan fejezheti ki magát anélkül, hogy megsértene titeket?

Van, aki még használja a kebel, keblei szót, hogy egy ilyen régies kifejezéssel kezdjük?  

Kinek tetszik ia semlegesebb mell helyett a becézős, gyerekes cici? Ebből továbbfejlesztve melltartó helyett cicifix? Szoptatás helyett ciciztetés? Emlékszem, mikor a kórházban a szoptatós nővér egy mondatban tízszer ismételte ezt el, azt hittem, sikítani fogok. Mindehhez egy őrmester stílusa párosult nála, ráadásul tudtunkra adta, hogy csakis külön tiszteletdíj ellenében hajlandó megmutatni, hogyan kell azt a biznyos cicegős dolgot csinálni. Ami első gyereknél korántsem olyan egyszerű... (Ha addig békében voltál a melleiddel, rájössz, hogy mégsem olyan tökéletesek...)

Aztán ott van az emlő. Mikor a nőgyógyász azt mondja, h most nézzük meg az emlőket... Mintha nem is az én mellemről lenne szó, hanem valami tőlem teljesen idegen dologról, amit egyébként soha senki nem nevezne így... Még jó, hogy nem tőgynek titulálja. 

Hallottatok már az Elhajlási engedély (Hall Pass ,2011) c. filmről? Esetleg láttátok? Én még nem... De az alapötlete érdekes: két pasi hűtlenségi engedélyt kap a feleségétől egy hét időtartamra, ha ebben az időszakban más nővel szexelnek, akkor emiatt nem kell retorziókra számítaniuk. Ha jól tudom, a végén úgy elbénázzák a dolgot, hogy egyikük se lesz hűtlen (hát persze, egy prűd amcsi vígjátékban a főszereplők nem lehetnek hűtlenek), de én nem a filmről fogok írni.

Az ötlet azonban érdekes: ki hogyan értékelne egy ilyen engedélyt, mire használná, elhinné-e, hogy a felesége/férje komolyan gondolta, betartaná-e a korlátozást, legyen az időbeli vagy más jellegű? Egyáltalán: van-e értelme korlátozni a hűtlenséget, ha már engedjük, időben, térben, érzelmileg, fizikailag, stb?

Kezdjük az időbeli korlátozással... Egy hét nagyon kevés egy teljesen kezdő hűtlen jelöltnek ahhoz, hogy érdemi kalandba keveredjen. Hacsak nem fizetős szolgáltatást választ, de annak ugyebár nincs semmi sportértéke. Van, akinek tökéletesen megfelel, persze, de induljunk ki abból, hogy az engedélyt kapott egyén saját erejéből szeretne felszedni valakit. Egy hét elég-e egy olyan férfinak, aki 20 éve nem udvarol, és még agyilag sincs ráhangolódva a dologra?

Tovább

Senki nem úgy kezd bele egy komolyabb tartós kapcsolatba (házasságba, együttélésbe), hogy azt gondolná: valaha hűtlen lesz, vagy valaha meg fogják csalni.

Ezt a gondolatot olvastam a minap egy angol nyelvű cikkben.

Fogalmam sincs, a szerző honnan vette ezt az axiómát, de szerintem köze sincs a valósághoz, bár már másoktól is hallottam, mint megingathatatlan(nak hitt) igazságot.

Lehet, hogy a legtöbb ember (beszéljünk itt most a jelenleg nyugati társadalmakban tartós kapcsolatokban élő egyénekről) valóban nem gondolja az elköteleződése idején, hogy valaha köze lesz a hűtlenséghez aktív vagy passzív szereplőként (esetleg mindkettőként), de, hogy ez a többség elérné a 100%-ot, az már a magam házi felmérése alapján sem igaz. Gyorsan átgondolva kapásból 5 férfit tudnék idézni, aki azt állította, hogy sose tervezett hűséges életet, és mind az öt pasit elég jól ismerem ahhoz, hogy ezt el is higgyem nekik.

Nőismerőstől ennyire határozott állásfoglalásra nem emlékszem, az ellenkezőjére már inkább, és magam is azok közé tartoztam, akik szentül hitték, mégpedig nem csak a kapcsolat elején, hanem jónéhány év elteltével is, hogy sose lesznek hűtlenek, és még azt se bírták volna elképzelni, hogy őket megcsalja a partnerük... Mert mindenki más inkább, de ő kivétel! Persze.

Tovább

Alább következik a 2 szavazás - szokás szerint igyekeztem mindenféle verziót átgondolni, de megint van rá lehetőség, hogy kiegészítsétek a saját változatotokkal. Természetesen senki nem tudhatja 100%-os biztonsággal, hogy a partnere hűséges-e (azt már inkább, hogy hűtlen-e), szóval a szavazásnál a saját elképzelésetekre fog csak fény derülni, az számít igazán, amit magatokról állítotok. Akinek jelenleg nincs kapcsolata, az a legutóbbi, vagy az eddig legfontosabb kapcsolatáról szavazhat. Akinek még sose volt tartós kapcsolata, az ebből a körből most kimarad. 

Három hónapot szex nélkül kibírni nem olyan vészes... És mondjuk egy fél évet? Huszonévesen? (Nem, mintha később egyszerűbb lenne szerintem.) Ti mérlegelnétek, hogy egy még kialakulatlan kapcsolat miatt lemondjatok-e a kínálkozó lehetőségekről? 

A következő sztorival kapcsolatban kérte ki a véleményemet egy fiatal olvasóm (nevezzük Gergőnek): nemrég ismerkedett meg egy lánnyal (az ő neve legyen Zoé), aki nagyon megtetszett neki, átbeszélgettek egy éjszakát, kicsit még csókolóztak is, aztán a fiú kikísérte a lányt a reptérre, ahol könnyes búcsút vettek egymástól, ugyanis a lány ösztöndíjasként jó pár ezer kilométerrel arrébb fogja tölteni az idejét, és három hónapig biztos nem fog hazajönni.

(Igen, a bevezetés kicsit hasonlít a Mielőtt felkel a nap c. film körülményeire, azzal a nagy különbséggel, hogy a mi történetünkben a két fiatalnak hosszabb távon lenne/lesz esélye testközeli kapcsolatra is.) Gergő úgy érzi, hogy szerelmes, és tisztázták is egymással, hogy ők most együtt vannak, járnak, vagy valami hasonló, ezzel nem is lenne baj, csakhogy a srácnak épp most tett ajánlatot egy másik lány (Kitti), akit már régebbről ismer, és akinél be is próbálkozott korábban, de eddig nem járt sikerrel.

Vagyis ez a Kitti is nagyon tetszik neki, régen hajt rá, és kifejezetten kívánja - de a messzeségben lévő kedveséhez mégsem akar hűtlenné válni. Illetve azon dilemmázik, hogy hűtlenségnek számít-e egyáltalán egy egy napos kapcsolatot követően lefeküdni valaki mással.

Zoéval még nem jutottak el a szeretkezésig, igazából petting se volt, mert nem töltöttek elég időt együtt, és Zoé ennél zárkózottabb, visszafogottabb. Gergő meg jó régen nem volt nővel, ami azt illeti, és nagyon vágyna már rá, viszont Zoéra legalább 3 hónapot kell várnia... (Vagy többet, hiszen nem ugorhat rá azonnal, amint leszállt a repülőről.) De ki tudja, a kies akármilyen országban nem akaszt-e le Zoé is magának egy (vagy több) helyes srácot, hiszen az ember nem csak tanulni megy külföldre, hanem bulizni, ismerkedni is...

Tovább

Hogyan vetkőzünk? Sietve, külön? Vagy egymásról szedjük le a ruhát? Közben csókolózunk és markolászunk? Vagy ki-ki elmegy zuhanyozni, és már levetkőzve jön elő? Esetleg törölközőben? Lányok szexi fehérneműben? (Férfiaknak is van különlegesen szeretkezésre szánt alsógatyájuk? Esetleg más kiegészítők?) Szeretkezés félig felöltözve? Szoknyát felemelve, bugyit félrehúzva... Férfi csak a sliccét lehúzva? Ugye, nem rossz?

Szerinted melyik mondat izgalmasabb?

- Vetkőzz! vagy: Még ne vetkőzz, én akarlak levetkőztetni!

Mit szóltok ehhez, az állítólag egy nagymamától származó tanácshoz?

- Sose légy teljesen meztelen, legalább egy harisnyatartó legyen mindig rajtad! (Nekem tetszik, én is szeretem, ha van rajtam valami, bár nem pont harisnyatartó.)

Szerintetek is igaz, hogy a meztelen férfi sokkal kevésbé izgalmas, mint a felöltözött? Persze nem mindegy, mit visel és hogyan. (Itt persze azok véleményére vagyok kíváncsi, akik számára a férfiak szexuálisan izgalmasak.) Férfi egy szál semmiben, de zoknival a lábán? Nő gyapjúzokniban? Mi az, ami teljesen lohasztó még akkor is, ha egyébként meztelenek vagyunk? 

Szeretitek a sztripzízt? Izgatónak találjátok? Csak, ha profik adják elő? Fiúk, mennyire tetszenek nektek a táncos lányok? Lányok, mi a véleményetek a férfi sztiptízről? Ti is elmennétek csápolni és sikoltozni egy chippendale bárba? (Őszintén szólva ebben a szerepben magamat nem tudom elképzelni, olyan szinten nem izgat, hogy egy akármilyen jó testű férfi riszálja magát előttem. Főleg, ha egész tömeg hisztis nőszemély is van még körülöttem. Női vetkőzést viszont már láttam nagyon izgalmasat - rúd és zene nélkül.)

Számos okból kifolyólag vehet az ember szexi fehérneműt a férje szeretőjének... Mikor a címet olvastam: The Day I Bought My Husband's Mistress Lingerie, őszintén szólva egyáltalán nem arra gondoltam, ami végül kikerekedett a sztoriból.

Ha ezzel a címmel kellene fogalmazást írnom, én biztosan így kezdeném: Volt egyszer, hol nem volt, egy erotikus játékokra nyitott házaspár, és a férj felvetette egy nap, hogy mi lenne, ha hazavinné a szeretőjét egy édeshármasra. A feleség már rég vágyott volna erre az élményre, és borzasztóan furdalta az oldalát, milyen lehet a férje szeretője, akiről ugyan képeket látott már, de személyesen még nem találkoztak.

Nos, most volt miért elhívnia egy kávéra, és ha már annyira megörültek egymásnak (mert a szimpátia kölcsönös volt), a feleség előrukkolt az ötlettel, hogy menjenek el együtt szexi fehérneműt próbálni, majd vett is egy-egy szép, és egymáshoz illő darabot mindkettejüknek. Aki esetleg azt hinné, hogy ez sci-fi, azon csak somolyogni tudok. Mert nem az. De most mégsem ennek a kedves történetnek a részletezése következik.

Tovább